Δεν σας αρέσει; Δεν πειράζει! Μπορείτε να επιστρέψετε προϊόντα έως 30 ημέρες
Δεν θα κάνετε ποτέ λάθος με μια δωροεπιταγή. Χαρίστε στους αγαπημένους σας την επιλογή να διαλέξουν οι ίδιοι οτιδήποτε από τη συλλογή μας.
Έως 30 ημέρες για επιστροφή
Az égig érő fát a folklórban "lélekfának" is nevezik. Eredete az alvilágban, a tudattalanban, az ősmúltban gyökeredzik, törzse a személyes életút, lombkoronája pedig a tudat szintjét idézi meg. Ágai többnyire az ég hét rétegén mennek keresztül. A mindenkori utazó, azaz a hős feladata a három, a hét, vagy a kilenc szint megmászása, vagy a fa tetejére való feljutás. Az égig érő fa különböző rétegei a személyiség, illetve a tudat fejlődésének lehetséges szintjeire is utalnak. A lét örök körforgásában a fa az összekötő az anyagi és szellemi sík, a föld és az ég, valamint a horizontális és a vertikális dimenziók között. A fa tetején élő királylányhoz vezető út voltaképpen egy olyan belső utazás, amely által a hős saját lelki mélységeit tárhatja fel és ismerheti meg. Dr. Berze Nagy János a magyar népmesekutatás egyik megalapozója és első kiemelkedő képviselője. A magyar néprajz történetében elsőként kötötte össze a népköltészeti gyűjtést a népnyelv kutatásával, illetve elsőként ismerte fel, hogy a népdalokat, népballadákat a dallamukkal együtt kell feljegyezni. Elkészítette az első tudományos igényű magyar mesekatalógust, a magyar meseszótárat és a magyar népmesetípusok I-II. kötetét. De a népszokás-, a hiedelem- és a nyelvjáráskutatás területén is fontos megállapításokat tett.
Γεια σας! Είμαι ο Libroamiko, ο σύμβουλος βιβλίων σας.
Πώς μπορώ να σας βοηθήσω;